Ezt a „patakparti házat” 1885. április 24-én szentelték fel, miután Wolf építőmester vezetésével 1884. június 9-én megkezdődött az új épület kivitelezése.

                   A házra a lelkigyakorlatokon részt vevő nővérek nagy létszámú csoportjai miatt volt szükség, majd rövidesen a Mária-nővérek számára is.                              Ez az ápolónőkből álló közösség Brandis Leopoldina nővér vezetésével jött létre.

Az első világháború idején a ház nagy részét ki kellett üríteni a beszállásolt személyek számára.

                                                        A második világháború alatt az épületet részben raktárként és gyermekotthonként használták,                                                           valamint fiatalokat, később vasutasokat és úgynevezett „Tito-embereket” is elszállásoltak benne.

1946-ban a Mária-nővérek visszatérhettek. Az 1950-es évek közepéig itt működött a nővérek szemináriuma, vagyis noviciátusa is.

                               Ezt követően a házat egyrészt a Lujza-intézet előkészítő növendékei, másrészt a közösségbe jelentkező jelöltek használták.                        Hamarosan kisebb létszámú lelkigyakorlatos csoportokat is fogadtak.

1956-ban átmenetileg a Magyarországról érkezett menekülteket szállásolták el itt.