Páli Szent Vince – meglátta a szükséget, és segített
Szeptember 27-én rendünk alapítóját, Páli Szent Vincét ünnepeltük. Már néhány nappal korábban együtt ünnepeltünk a VinziWerke önkéntes munkatársaival, hiszen ők velünk együtt viszik tovább a vincés lelkiség örökségét. Sokan elfogadták meghívásunkat, és nagy örömmel vettek részt a meghitt templomi ünnepségen. Az ünnep témája ez volt: „Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmat nyernek.”
Néhány gondolat ehhez:
Jézus arra hív bennünket, hogy ezzel a nyitott, jóra tekintő lelkülettel forduljunk embertársaink felé. Ne ragadjunk le a külsőségeknél, hanem fedezzük fel az emberben rejlő jót. Szívünkkel lássunk, ahogyan Páli Szent Vince is példát adott erre nekünk.
Úgy gondolom, ha életünkre, találkozásainkra és kapcsolatainkra tekintünk, örülhetünk annak, hogy oly sok jó történik, és hogy sok ember számára fényt és reményt jelentünk. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy egyes helyzetek gyakran próbára tesznek bennünket: szeretnénk jót tenni, de ez nem mindig sikerül.
Jézus azonban újra és újra felénk nyújtja a kezét, szeretettel fordul hozzánk, és arra bátorít, hogy mindig merjünk újrakezdeni.
Jézus nekünk is mondja:
„Amit a legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.”
Páli Szent Vince így szól hozzánk: „Boldogok, akik kihasználják a röpke pillanatot arra, hogy irgalmasságot gyakoroljanak.” Az irgalomnak és a szeretetnek, amelyet gyakorlunk, tettekben kell láthatóvá válnia.
„A szeretet legyen tett” – szintén Sz. Vince egyik mondása.
Ez az irgalmasság cselekedeteiben (Mt 25) egészen konkrétan megmutatkozik.
„Éhes voltam, és ennem adtatok;
szomjas voltam, és innom adtatok.”
Szent Vince mély együttérzéssel fordult az éhező és szomjazó emberek felé, személy-válogatás nélkül. Gondoskodott arról, hogy kenyeret, levest és húst kapjanak. Az átutazóknak is adott kenyeret és pénzt. Felismerte, mire éhezik az ember a lelke mélyén. Lelki jóllétükről is gondoskodott.
„Idegen voltam, hajléktalan, és befogadtatok.”
Akkoriban éppúgy, mint ma, sok ember élt idegenként és hajléktalanként. Szent Vince azokról is gondoskodott, akiknek a katolikus hithez való hűségük miatt Angliából Franciaországba kellett menekülniük. Papok és püspökök is segítséget és vigaszt kerestek nála.
„Mezítelen voltam, és felruháztatok.”
Párizsból és környékéről sok olyan szegény ember kereste fel Szent Vincét, aki szégyellte a helyzetét. Őket sem küldte el. Egyszer megvédett egy szegény kézművest, akit hét katona megtámadott és üldözött. Miközben mindenki más elmenekült, Vince félelem nélkül odalépett hozzájuk, és saját testével védte a sebesültet. A katonákat ámulatba ejtette ennek a papnak a bátorsága és szeretete.
„Beteg voltam, és meglátogattatok.”
Bárhová ment Szent Vince, felkereste a szegényeket és a betegeket. Tudta, hogy már maga a látogatás is vigaszt jelent. A szeretet-szolgálatban tevékenykedő asszonyok kötelességévé tette, hogy látogassák a bete-geket, szóljanak hozzájuk néhány kedves szót, vigasztalják és derítsék fel őket.
„Börtönben voltam, és eljöttetek hozzám.”
Szent Vince idejében Párizsban az elítélteket evezőpadhoz láncolták, és olyan emberek kényére-kedvére bízták őket, akikben a legcsekélyebb együttérzés sem volt. Vince így szólt: „Micsoda boldogság ezeket a szegény rabokat szolgálni!” Egy elítélt helyett ő maga láncoltatta magát az evezőpadhoz. Vince ezt mondja: „Isten szereti a szegényeket, és Isten a szegényekben él. Akár betegekkel, hajléktalanokkal, rabokkal vagy gyermekekkel találkozunk, mindig Istennel találkozunk.” Ez mindazokra is érvényes, akik ilyen odaadóan munkálkodnak a szegényekért és a rászorulókért.
Találkozás és tapasztalatcsere
